[ Pobierz całość w formacie PDF ]
Az ellenfél: Sir William Stuart Campbell, királyi jogtanácsos, aki egyben
a nemzetközi jog legendás személyisége. Szinte már az is megtiszteltetés, ha az
ember vele szemben veszít.
Szinte.
A gondolat egy pillanatra még szórakoztatta is Jayt, bár a gyomra most már
összeszqkült az idegességtQl. Nem állt szándékában elveszíteni John Harris ügyét
Stuart Campbell-lel szemben.
- Elnézést, uraim - mondta Jay kimérten, ahogy a csoporthoz ért. A
Campbell-lel beszélgetQ három férfi megfordult és kissé arrébb álltak, amikor
látták, hogy Jay a nagy termetq skótra mered.
- Igen, tessék? - mondta Stuart megnyerQn, szemöldökét kérdQn felvonva.
Jay kézfogásra nyújtotta a kezét, amit Campbell határozottan viszonzott,
és közben azt mondta: - Elnézést, nem értettem a nevét. - Kissé elQredQlt,
mintha közelebb kellene hajolnia az alacsonyabb termetq Jayhez, hogy jobban
hallja.
- Hogyhogy nem emlékszik rám, Sir William?
Hogy leplezze növekvQ zavarát, széles mosoly villant fel Campbell arcán,
amely számtalan esküdtet és szemtanút megbabonázott és becsapott már.
- Borzasztóan sajnálom, de attól tartok, nem emlékszem önre.
- Igazán? Hadd frissítsem fel a memóriáját. 1979, ön a British Airwayst
képviselte, és megpróbálta megakadályozni, hogy egy kis feltörekvQ texasi
légitársaság, a Barniff gépe leszálljon a Gatwicken. A végén vesztett.
- Ó, igen! Mrs. Thatcher eléggé átgázolt akkor a törvényen. Az ügyre
emlékszem, de...
- Emlékszik esetleg a fiatal amerikai ügyvédre, aki egy washingtoni cégtQl
jött át, hogy segítse az elsQként megbízott ügyvédet?
- Igen, de ön nem lehet azonos azzal a fiatalemberrel - mondta Campbell. -
Az a fickó késQbb bíró lett valahol az Államokban, aztán elbocsátották és
kizárták a kamarából, ha jól emlékszem.
- Én lennék az, Sir William, bár a kamarából soha nem zártak ki. Csak
felfüggesztettek, de mára ez is lejárt.
- Valóban? A neve pedig...
- Reinhart. Jay Reinhart.
Campbell ismét felvonta a szemöldökét, ahogy felismerte a nevet. - Hát
persze. Nos, Mr. Reinhart, mi hozta eme szerény bíróságra?
- Tegnap beszéltünk telefonon, ha még emlékszik - mondta Jay
rezzenéstelenül, élvezettel figyelve a váltakozó érzelmek skáláját Campbell
egyébként nyugodt arcán, ahogy az felmérte ellenfelét.
Campbell ezután elmosolyodott, oldalra pillantott, majd visszanézett
Jayre. - Csak nem azt akarja mondani nekem, hogy ön az az ügyvéd, aki John
Harrist képviseli?
- De igen, én vagyok. John az idQsebb partnerem volt valamikor, ha még
emlékszik.
- Igen. Most már emlékszem. Még mindig annál a cégnél van?
- Nem. Egyedül praktizálok, és most természetesen felfogadtam egy helyi
ügyvédet. - Geoffrey Wallace és Nigel White felé intett, és Campbell gépies
udvariassággal feléjük biccentett.
- Meglepi, hogy itt lát, igaz, Sir William?
- Az én koromban már kevés dolog lep meg, Mr. Reinhart. Bár meg kell
mondanom, azon igenis meglepQdöm, hogy John Harris ügyvédje itt vesztegeti az
idejét. Ma mindössze annyit csinálunk, hogy elfogadtatjuk az Interpol parancsát
mint ideiglenes letartóztatási parancsot, amint azt, gondolom, ön is tudja.
Tulajdonképpen a londoni városi rendQrség az igénylQ fél, és figyelembe véve a
parancs érvényességét, ez aligha lesz vitás eljárás.
- Persze. Én mégis itt vagyok, hogy vitássá tegyem.
Stuart Campbell leereszkedQ pillantást vetett Jayre és fejét
félrehajtotta, mintha nem hinné el az imént hallott sületlen megjegyzést. Jay
nézte, amint Campbell megrázza a fejét, tekintetét egy távoli falra függeszti,
majd halkan megszólal, szavait csak Jaynek címezve.
- Kisegíteném ezen a ponton, öregfiú, csak hogy megkíméljem a kínos
jelenetektQl. Látja, ez a bíróság igazán nem a megfelelQ fórum, hogy ilyen
ügyben ellenkezzen, még a Pinochet-ügy során kialakított cirkusz ellenére sem.
Milyen kár, hogy Mr. Wallace errQl nem tájékoztatta, de amerikai ügyvédként
nincs joga nyitott bíróságon felszólalnia védence érdekében. Biztos nem
szeretné, ha egy egyszerq békebíró megfeddné.
- A legjobbaktól is kaptam már feddést, Sir William. Mi a különbség abban,
ha az egyiknek parókája van és piti ügyekben osztogatja az igazságot?
Campbell kiegyenesedett, és hangját újra normál hangerQre emelte.
- Valóban? Hát, kérem, ne említse meg nagyrabecsült bírónknak a bírósága
iránt érzett ösztönös megvetését. És mellékesen, ezeken a bíróságokon nem
hordunk parókát.
- Ez nem megvetés - ez a valóság. Ez a legalsó szintje az angol
igazságszolgáltatásnak. Az elmúlt évszázadok során, ha jól emlékszem, ez volt a
[ Pobierz całość w formacie PDF ]